Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Farkos kétéltűek (Caudata)
Alrend: Csupasz kétéltűek (Lissamphibia)
Család: Szalamandrafélék (Salamandridae)
Faj: Alpesi gőte (Ichthyosaura alpestris)

Hazai jogi védettség: Fokozottan védett
Természetvédelmi értéke: 100.000Ft

A hím általában 8, a nőstény 12cm hosszú. A hím hátoldala kékes vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímen a fejtetőtől a farokvégig kb. 1.5-2mm magas hátperem húzódik, amely sárgásfehér színű, és rajta szabályos sorban elhelyezkedő foltok vannak. A test oldala sárgásfehér, fekete foltokkal díszítve, amelyet alulról azúrkék csík határól. A hasoldal narancssárga, nincs rajta mintázat. A nőstény hátoldala zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Hátpereme nincs, hasa a híméhez hasonló. A nőstény összetéveszthető a tarajos gőtével, de a hasán soha sem pettyes. (A tarajos gőte hasát fekete mintázat díszíti.)

Közép-európai elterjedésű faj, amely elsősorban az alpesi országokban és a Kárpátokban fordul elő egészen 3000m-ig. Nyugat-Franciaországban, Északnyugat-Spanyolországban, Észak- Olaszországban és Görögországban kis állományai élnek. Németországban és a Benelux államokban, valamint Dánia déli részén, síkvidéken is megtalálható. Hazai előfordulása a Bakonyból, a Bükkből, a Mátrából és a Zempléni-hegységből ismert.

Nászidőszakban tiszta vizű hegyi patakokban, forrásokban, ciszternákban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban él. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok elhagyják a vizet. A szárazföldön kidőlt fák, kövek, moha, avar stb. alatt tanyáznak.

Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről és szinte azonnal a petézőhelyre vonul. A párzás a vízben történik, a hím, nászjátéka során (mely hasonló a másik két gőtefajéhoz) a fenékre rakja az ondótokokat, melyeket a nőstény kloákájával beszippant. A petéket vízinövényekre, vagy kövekre ragasztja. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Nem ritka azonban, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás. Szeptember végén, október elején vonulnak telelni fagymentes sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A lárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak.

Mivel viszonylag nagy és összefüggő elterjedési területtel rendelkezik, a világállomány jelentős fogyatkozásától nem kell tartanunk, különösen nem a magashegyi régiókban. A síkvidékeken, illetve a középhegységekben - s ez utóbbi az, ahova a hazai állomány is tartozik - már más a helyzet, ezek az állományok ugyanis erősen veszélyeztetettek. Általános probléma, hogy a még megmaradt szaporodóhelyek kis kiterjedésűek és időszakosak, vagyis általában még a lárvák átalakulása előtt kiszáradnak. A nyár végéig megmaradó, de egyre zsugorodó élőhelyeken jelentős probléma a zsákmányállatok elégtelen mennyisége, a kannibalizmus, valamint a jelen lévő nagy számú ragadozó (szitakötőlárvák, bogárlárvák, békák stb.). További veszélyt jelent esetenként a vizek elszennyeződése.